IMRE, ISTEN VELED……

2008 április 16. | Szerző: Csonka András |

 Drága Imre!

Olyan ostobán tehetetlennek érzem magam most. Soha nem titkoltad, hogy beteg vagy, súlyos beteg, de a mondataid vége mégis mosolyra görbült, nem hagytad, hogy bárkit leteperjen körülötted a rosszkedv, a sajnálkozás. Milyen fura, tulajdonképpen csak egyetlen évet tölthettem néha a közeledben a közös munka folytán, mégis évtizedek óta érezlek közel magamhoz, ugyanúgy, ahogy sok millióan ebben az országban…Fel tudod fogni, mit jelent a mai árokásó, gyűlölködő, indulatokkal teli világban, hogy a neved hallatán összeforr a nagy koalíció..?

Úristen, megszámolni sem lehet a sok emléket, ami lepereg előttem….A szórakoztató műsorok, a szilveszteri parádék, a táncdalfesztiválok, amikor a kismagnómmal ott térdeltem a tv előtt, hogy hangfelvételeket készítsek a dalokról, de csak úgy, hogy a te felkonferáló mondataid is rajta legyenek a szalagon, a Bors Máté sorozat, amiben komoly és felkészült színészként láttalak, megannyi interjú a komolyzene világában, ahogy bámultam zseniális nyelvérzékedet,  bármikor, bármiról, bárkivel el tudtál diksurálni sok idegen nyelven. Egyáltalán, egy ember, aki érzékeny, intelligens, úgy marad a hátttérben, hogy közben mégis irányítóként van jelen egy beszélgetésben, aki maximálsian felkészült, és empatikus a vendéggel szemben, aki sziporkázik  ha kell, aki mellett mindenki lehúzhatja a rollót viccmesélés ügyben, akit szeretnek, akit milliók szeretnek és elfogadnak….Aki millióknak hiányzik mostantól….

Ez mind Te voltál Imre….Ez mind Te vagy Imre….

Tudod, olyan zavarban voltam, amikor néhány éve először talákoztam Veled szeméyesen, amikor vendég voltál nálunk a Reggeliben, és már nem is emlékszem, mi volt a téma, csak arra, hogy milyen hihetetlen, hogy ott ült velem szemben az, akinek a nevét csupa nagybetűvel írtam addig is a televíziósok könyvében. Annyira jólesett, hogy egy csomó mindent tudtál rólam, az adás után még traccsoltunk egy ideig, és elképedve hallgattam, mennyire képben voltál velem kapcsolatban még színházi téren is….

Ezek után gondolhatod, milyen boldogan vállaltam  Melletted a társműsorvezetést a Szeszélyesben.. csak egyetlen dolog érdekelt az egészben. Ott ülhetek Melletted, még az sem érdekelt volna, ha egyetlen szó nélkül, de elmondhatom, hogy együtt vezettem műsort Veled.. Te is tudod, akkor már nem ugyanaz voltál, mint régen. Elesettebb, törékenyebb, de ha kigyulladt a piros lámpa, nem volt betegség, nem volt fájdalom, miattad soha nem kellett leállni, zokszó nélkül tűrted a stúdió forró klímáját, és sokadszor is újra meg újra nekilendültél a felvételnek. Néha halkan megjegyezted ugyan, hogy egy cigit azért szívesen elszívnál, és bár mindenki tudta, egészségednek nem ez tesz a legjobbat, azonnal leálltunk. Tudod, mindez, amit átéltem melletted ott a Szeszélyes kanapéján, példaértékű volt. Ma, amikor itt szaladgálnak körülöttünk az önjelőlt sztárocskák, akik szinte nulla munkával a csillagok felettinek képzelik magukat, akiknek fogalma sincs arról  mit jelent a szakmai alázat, a felksézülés, a koncentrálás egy feladatra, akkor vastagon be kell kereteznünk filctollal mindazt, amit Te képviseltél, ami Te voltál…

Egészen furcsa, képzeld el, jó néhányan  az iwiwen nekem fejezték ki részvétüket, és azt írták nem tudják üzenetüket kinek elküldeni…ebben egy kicsit benne van az is, hogy bár milliók örömét szolgáltad, mégis a magány volt az igazi társad….És nem tudom meg most már soha, hogy mennyire volt ez a Te döntésed….

Drága Imre, ne vedd rossz néven, de én nem búcsúzom, mert az szomorú. Mindenkit arra buzdítok, próbáljuk meg legalább egyszer egy kicsit intenzívebben megőrizni annak az embernek az alakját, személyiségét, aki fontos volt nekünk, hogy majd évek múlva egy akkori fiatal ne nézzen totál hülyének, amkor arról faggatjuk, tudja-e ki volt Antal Imre….Valahogy nekünk az ilyesmi nem nagyom szokott sikerülni, de talán most….

Lehet, írok még majd egyszer, de most nem zavarlak, talán már édesanyád kezét fogva bámulod a honi zűrzavart, és utánozhatatlan mosolyoddal nyugtázod, hogy  szép ez a világ, akárhogyan is…

Mindent köszönünk, és nem felejtünk el…….